Egy kutatás nagyszerű eredménye

A sűrű és mozgalmas hétköznapok, a folyamatos rohanás, az egyik helyről a másikra való pontos érkezés nem csak minket terhelnek, mind lelkileg, mind fizikailag, ugyanúgy megterheli a cipőinket is. Az aszfalt, a földes talaj, a sár mind olyan tényező, melytől nehéz megóvni lábbelijeinket. Ha esik az eső, vagy a hó és latyak van, szívesebben megyünk autóval, mert így szinte mindegy, hogy milyen cipőt választunk, csak pár métert kell megtennünk, hogy egy épületbe jussunk.

Sokan nem értik, ha már autóval közlekednek, hogy van az, hogy elkopik cipőjük sarka, illetve megjelennek rajta bizonyos foltok, akárhogyan is vigyáznak rá. Sajnos tudni kell, hogy vezetés közben, a pedálok váltakozó használata során a sarkunk az, ami folyamatosan érintkezik az autó kárpittal vagy a gumiszőnyeggel. Elkerülhetetlen a súrlódás okozta kopás és a foltok megjelenése. A Heelgood fejlesztői csapata megoldotta ezt a problémát, hiszen hosszas kutatás után megterveztek egy elasztikus anyagú sarokvédőt, amely minden cipőre használható, mérettől függetlenül.

A sérülések és foltok elkerülhetőek általa, így kedvenc lábbelijeink sokkal tovább tudnak tündökölni eredeti állapotukban. Például egy márkás cipőt, amire mondjuk hónapokig gyűjtögettünk, még nagyobb biztonságba tudjunk tartani a külső tényezőkkel szemben, és bármennyi időt is töltünk autónkban, nem kell félnünk attól, hogy idő előtt kerülne be a szekrényünk mélyére új kedvencünk. A www.heelgood.hu oldalon többféle színben találhatod meg ezt a nagyszerű segítséget és nem utolsó sorban, nagyszerű áron. Kis méretének köszönhetően bárhová el tudjuk helyezni, így hordhatjuk táskában, sőt hagyhatunk egyet az autóban is, hogy mindig kéznél legyen, amikor szükség van rá.