Mit kezdjek az arcommal?
Minden évszakban megvannak a jól ismert bőrproblémáink, amik megnehezítik a mindennapokat. Az arcunk és a kezünk folyton ki van téve az időjárás hatásainak, így nem árt ezeket a védetlen területeket időről időre kezelésbe venni. Túlzás ugyanis azt állítani, hogy az arc csak akkor problémás, ha tavasszal „kirügyezik”, a kéz pedig a téli szeles, fagyos időben tud csak kirepedezni. A tavasz után következik a nyári fülledt hőség, ebben az időszakban pedig könnyebben eltömődnek a pórusok, kevésbé tud szellőzni a bőr. A kezeink pedig megfelelő ápolás nélkül télen-nyáron hajlamosak kiszáradni, kirepedezni, főleg, ha olyan jellegű munkát végzünk, aminek során különböző anyagokkal, sok vízzel érintkezik a bőrünk.
A kozmetikai kezeléseket ráadásul nem csak akkor ajánlatos igénybe venni, ha már nagyon látszik, hogy a természetes egyensúly teljesen felborult. A megelőző, karbantartó kezelésekkel jobban fel tud készülni a bőr a nehezebb időkre, a megfelelő otthoni eszközökkel pedig szépen szinten lehet tartani a kozmetikus által előidézett egyensúlyt.
Manapság egyre több lehetőség van környezetkímélő és igazán bőrbarát szépségápolási szerekhez jutni, illetve ilyen jellegű kezeléseket igénybe venni, emellett a házi praktikák és kencék is fénykorukat élik, rengeteg helyen fel lehet lelni bőrápoló készítmények receptjeit. Ebben érdemes legalább a kozmetikus véleményét kikérni, hogy megfelelő anyagokkal és azoknak arányaival vesszük-e kezelésbe a bőrünket, nehogy a környezet iránti jó szándéknak a bőrünk egészsége essen áldozatául.
Mit kezdjek az arcommal? Read More »