A fiam első önálló lépései

Az embernek a gyerekekkel sosincs könnyű dolga. Emlékszem, hogy amikor még nem tudtak beszélni, akkor azt vártuk, hogy el tudják mondani, hogy mi az igényük vagy mi a bajuk, amikor elkezdtek járni, akkor azért imádkoztunk, hogy nagyobbak legyenek és biztosabbak legyenek a lépteik, amikor pedig már nagyobbak voltak és biciklire ültek és görkorcsolya és mindenféle sportok kerültek az életükbe, akkor arra vágytunk, hogy felnőttek legyenek, és nyugodtabb életük legyen, amikor pedig egyetemre mentek és el kellett engedni a kezüket, akkor vissza kívántuk, amikor még beszélni sem tudtak, hiszen akkor legalább biztonságban tudtuk őket mindig a saját felügyeletünk alatt.

Az ilyen aggodalmakat a gyerekek képesek úgy lefordítani, hogy nem bízunk bennük, vagy hogy folytonos kontrollt akarunk az életük felett, azonban az igazság az, hogy csak féltjük őket, és nehéz elfogadni, hogy aki még nemrégiben folyamatosan a kezünket akarta fogni saját maga gondoskodik a életéről és önálló döntéseket hoz, ha pedig gond van vagy bajba kerül, a legtöbb esetbe megoldja a segítségünk nélkül.

Nekünk nemrég a legkisebb gyerek is felkerült budapest egyik legnagyobb egyetemére, és bár gyakorlottak voltunk már az elengedésben, ez valahogy még mindig nem ment könnyebben. Persze ő teljes szabadságot és bizalmat kért már az albérlet keresésben is, és bíztunk benne, hogy akad számára is egy tökéletes kiado szoba 9 kerület valamelyik frekventáltabb, de biztonságos környékén, és persze nem is kellett meglepődnünk azon, hogy hihetetlen gyorsan meg is találta a számára tökéletes kiadó szobát a kiadoszobabudapest.hu csapatának segítségével.

Teljesen nyugodtak lehetünk, ugyanis a szobát megnézve láttuk mi is hogy jó helyre kerül, az ott lakó fiatalok már most a szárnyai alá vették őt, és így legalább azon sem kell aggódnunk hogy hogyan fog tudni tájékozódni budapest utcáin, hiszen neki ez egy nagy gyengesége. Szinte mindenhol képes eltévedni. Egy idő után azonban biztosan otthonosabban fog mozogni a főváros utcáin mint mi. Azt gondolom, hogy most már elmondhatjuk, mindhárom gyerekünk felnőtt lett, és csak a támogatásunkra van szükségük, a folyamatos figyelemre és menedzselésre már nem.